Heti ige

Állj meg! „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (Mózes második könyve 14:14) Mózes Isten embere volt. Isten embere hallja, amit Ura mond, megérti akaratát, láthatja az utat, amelyet elé tár, ráhangolódhat gondolataira. Ez mind az élő kapcsolat áldásaként adatik neki, amely hatalmas felelősséggel jár. Isten embere közvetíti a Teremtő üzenetét embertársai felé. Akkor is mondania kell, ha látszólag egyedül marad, akkor is át kell adnia, ha a józan ész határait feszegeti, és mások számára felfoghatatlan vagy elfogadhatatlan. Az Isten embere hisz, bízik Urában, ismeri annak hatalmát, már többször megtapasztalta szeretetét és jóakaratát. Mózes mondata akkor hangzott el, amikor az általa vezetett nép összezavarodott, félelem járta át a szívüket, a rájuk törő szorításban nem látták a kiutat. Az ilyen állapotban legtöbben elvesztik az irányítást maguk és a körülmények felett; lefagynak vagy pánikolva keresik a felelősöket, és másokat vádolnak, esetleg vakmerően rohannak bele a számukra esélytelen küzdelembe. A kapkodásban felborul az ember belső egyensúlya, rossz döntések születhetnek, amelyek következménye az egyébként elkerülhető veszteség lesz. Az ilyen helyzetekben, akik csak magukban, emberi erőben bíznak, támasz nélkül maradnak. Te hogyan reagálsz a hasonló helyzetekben? Lefagysz, felelősséget hárító áldozattá válsz, esetleg hősként nekimész a legyőzhetetlen óriásnak, vagy összezavarodva a kapkodás káoszába zuhansz? Mózes példája ma is tanít: Istenéhez kiáltott, mert tudta, hogy Ura hatalmasabb minden létező földi konfliktusnál. Ezt a múltban már tapasztalta, ezért fordult újra Istenéhez: tudta, hogy helyt kell állnia, hiszen a múlt győzelmei emlékeztették arra mutatva, aki abban a helyzetben is megszabadíthatja. Ez egy új hitharc volt, amelyet a régi átélések megtámogattak, de a győzelemnek abban a harcban újra meg kellett születnie, s így Isten még hatalmasabbá vált előtte. Lehet, hogy rajtad is a kapkodás zavartsága lett úrrá? Állj most meg, maradj veszteg, fordulj Istenhez imádságban, várd meg, amíg szól, és megmutatja, mi legyen a következő lépés! Amíg te megállsz, Ő nem tétlenkedik, hanem készíti neked a szabadulás útját, amely a békesség, a hit és a győzelem útja lehet számodra. (Kiss János írása)
Krisztusi szelídség

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt!” (Pál levele a filippiekhez 4:5) Isten igéje bizonyságtevő életre hív mindannyiunkat. Az igazi öröm forrása Isten szeretetéből fakad: ez a szeretet Jézus Krisztusban áradt ki ránk, a megváltás ajándéka által lehet a miénk. A szelídség a Krisztust követő élet gyümölcse. Nem magunkra erőltetett viselkedésformáról beszél itt az ige, hanem a Szentlélek által termett és érlelt mennyei gyümölcsről. A Lélek ajándékáról, amely mindenki felé megnyilvánulhat, és független a körülöttünk élők magatartásától, Krisztus szeretetét árasztja, eleven bizonyságtételként az emberek felé. Milyen ez a szelídség, hol találkozhatunk vele? Ez a szelídség tud tűrni és kevesebbel beérni, oda tudja szánni magát másokért. A Bibliát olvasva megláthatjuk a testté lett Istenről szóló evangéliumi történetekben: Jézus lehajolt az elesettekhez, betegeket gyógyított, okkult erők által fogvatartott lelkeket szabadított meg, és személyválogatás nélkül hirdette a megtérés üzenetét. Ott volt Jézus tekintetében, amikor Péter megtagadta őt, megnyilvánult a kereszten elmondott imádságában, amikor az őt megfeszítő, üvöltő tömegre tekintve nem angyali seregeket hívott, hanem megbocsátásért imádkozott. Jézus Krisztus megmutatta a szelídség erejét, amely a bűnre kegyelemmel, a gyűlöletre szeretettel válaszolt. Ez a szelídség a Szentlélek által győzedelmeskedhet, lelkeket menthet meg ma is. A szelíd erő hatalmasabb a világ összes pusztító fegyverénél: ez nem öl, hanem életet ad, megszabadít a bűn fogságából, összetöri a gonoszság hatalmát, lefegyverzi a sátáni erőket, és Jézus Krisztus kegyelme által üdvösséget ad. Ó, bár tudnánk mi is krisztusi szelídséggel élni, járná át ennek az illata a gyülekezeteinket, bontaná le a falakat a kapcsolatainkban, családjainkban, munkahelyeinken! Oltaná ki az emberek között pusztító gyilkos indulat erejét, a gonoszság, zűrzavar és ellenségeskedés lelkületét! Újítaná megfáradt lelkünket, reformálná meg életgyakorlatunkat, hogy Krisztusra tudjunk mutatni! „Legyen minden ember előtt ismert!” A Szentlélek segítségével éljünk mi is így, legyünk Krisztust követő, élő bizonyságtevők, hirdessük Isten örömhírét, ne csak szavakkal, hanem tettekkel is: „A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt!” (Kiss János írása)
Hálaadás kiadvány

A hálaadás időszakával kapcsolatban készített kiadványt Bódi Bálint Bence, a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola tanulója. Ezt szeretnénk örömmel megosztani – ide kattintva érhető el.
Tempóváltás

Sietni, ballagni, rohanni vagy futni? Mi határozza meg az életünk tempóját? Jákób és Ézsau története gondolatokat ébreszthet bennünk. Igénk mondata Izsák két fiának találkozásakor hangzott el, amikor az idősebb testvér felajánlotta öccsének, hogy haladjanak együtt. Jákób rátekintett családjára, jószágaira, és meghozta bölcs, felelősségteljes döntését. „Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széirbe.” (Mózes első könyve 33:14) Nem könnyű tempót váltani, főleg úgy, hogy megvan a megszokott sebességünk. Lassítani vagy gyorsítani? Mi alapján döntünk, mit kell figyelembe venni ahhoz, hogy váltsunk? Egyáltalán képesek vagyunk erre? A világ egyre gyorsabb tempóra kényszerít minket. Látszólag gyorsabban szalad az idő, pedig ugyanúgy 24 óra egy nap, mint régebben, mégis úgy tűnik, mintha kevesebb időnk lenne. Az időkényszer, a rengeteg sürgetőnek tűnő feladat határterhelésen járatja az embert. Vannak stop tábláink, sebességkorlátozó jelzéseink, amelyek lassítanak vagy megállítanak bennünket, máskor fokozhatjuk a sebességet. Kihívást jelent az is, hogy együtt kell haladnunk másokkal. Nem könnyű alkalmazkodni, de olykor szükség van rá. A magas sebességi fokozatban működő embernek kihívás lassítani, és visszafognia magát, a lassúnak erőn felüli terhelés lehet a gyorsítás. A tempóváltás áldozattal, elengedéssel jár, ezt az önző ember nem tudja meglépni. Észrevenni a másikat, előtérbe helyezni őt, megérteni, fontosabbnak tartani magunknál, érdekeinket háttérbe helyezni, elfogadni, hogy ő ilyen, vele együttműködni, tisztelni, szeretni így is. Ez nem tűnik kifizetődőnek, csak ritkán előforduló jelenség. Állj meg kicsit a sorokat olvasva, és gondolkozz el, hogy hány ember mellett rohansz el nap mint nap úgy, hogy lassítani kellene vagy megállni mellettük. Vizsgáld meg azt is, hogy esetleg nem a lustaság, közömbösség miatt vagy lassabb, és ezért másoknak kell megszakadnia miattad! Isten Jézus Krisztusban felvette az emberiség tempóját, lelassított hozzánk, emberré lett, és példát mutatott: megállt a leprások, vakok, betegek, a megvetett bűnösök mellett, és kiárasztotta rájuk a kegyelmét. Tempóváltása az Isten kifogyhatatlan szeretetéből táplálkozott. Nem kellene Jákóbhoz hasonlóan megállnod, körülnézned, másokra tekintettel lenned, és döntést hoznod, tempót váltanod? (Kiss János írása)