Húsvéti Istentisztelet
Heti ige 02. 09.
Építési terület „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Máté evangéliuma 7:24) Jézus a hegyi beszéd végén a kőszikla példázatával summázza a hívő élet lényegét. Az útmutatás: meghallani Isten beszédét, megérteni, majd cselekedni azt. A bölcs ember ezt az utat követi, és „élete házát” a Jézus Krisztusban való hitre alapozza, és Isten igéjének engedelmeskedve építkezik. Jézus őszintén beszélt az emberi létet végig kísérő eseményekről. Tanításában ma is emlékeztet minket arra, hogy az életnek vannak viharos időszakai, amikor tomboló szelek, záporok, árvizek ostromolnak bennünket. Az örömteli, napfényes napjainkat hirtelen beárnyékolhatják nem várt események: betegség, gyász, elhibázott döntések, kudarcok, melyekért drága árat kell fizetni, anyagi nehézségek, konfliktusok, csalódások. Az élet viharai megpróbálják stabilitásunkat, letesztelik hitünk valódiságát, az életről való gondolkodásunk működőképességét, annak igazságát. Ezekben a helyzetekben a hamis ideák, vallásos szokások, üres babonák, az Istent tagadó, emberi erőt bálványozó életfilozófiák nem fognak erőt, kitartást adni a küzdelemben, békességet munkálni a veszteségek ellenére, és jövőképet, reményt nyújtani az újrakezdésben. Az Istenbe vetett hit, a Teremtő akaratának kutatása, az élet kérdéseinek mélyreható vizsgálata, döntés Jézus követése mellett olyan, mint egy stabil alap építése, amely a viharokban is szilárd marad. Sokan mégis a könnyebbnek tűnő építkezést választják, amelyek nem járnak annyi fáradtsággal, és gyorsabbnak, látványosnak tűnnek. Az életbe csak beleesnek, gondolkodás nélkül fogadják el a világ által olcsón kínált sémákat, életgyakorlatokat, módszereket, amelyek pillanatnyi örömöt adnak, de hamar elvesznek. Az Istent tagadó, vele nem számoló élet homokra építkezik, és a viharok elpusztítják azokat, akik bölcstelenül megspórolják az alapozás munkáját. Életünk valóban olyan, mint egy építési terület: születésünktől fogva halad a munka, egészen a halálunk pillanatáig. Milyen alapra építetted életed házát? Talán most is viharok tépnek, árvizek fenyegetnek, lehet, hogy éppen összedőlt a házad? Ma Istennel újrakezdheted az építkezést! Helyezd új alapokra az életed, hívd segítségül Jézust, mint a legnagyobb építőmestert, add át neki az építési területed felügyeletét. Lehet, hogy csak javítási munkákat kell a vihar után végezni rajtad, bízd rá magad, Ő helyreállít téged! (Kiss János írása)
Heti ige
Állj meg! „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (Mózes második könyve 14:14) Mózes Isten embere volt. Isten embere hallja, amit Ura mond, megérti akaratát, láthatja az utat, amelyet elé tár, ráhangolódhat gondolataira. Ez mind az élő kapcsolat áldásaként adatik neki, amely hatalmas felelősséggel jár. Isten embere közvetíti a Teremtő üzenetét embertársai felé. Akkor is mondania kell, ha látszólag egyedül marad, akkor is át kell adnia, ha a józan ész határait feszegeti, és mások számára felfoghatatlan vagy elfogadhatatlan. Az Isten embere hisz, bízik Urában, ismeri annak hatalmát, már többször megtapasztalta szeretetét és jóakaratát. Mózes mondata akkor hangzott el, amikor az általa vezetett nép összezavarodott, félelem járta át a szívüket, a rájuk törő szorításban nem látták a kiutat. Az ilyen állapotban legtöbben elvesztik az irányítást maguk és a körülmények felett; lefagynak vagy pánikolva keresik a felelősöket, és másokat vádolnak, esetleg vakmerően rohannak bele a számukra esélytelen küzdelembe. A kapkodásban felborul az ember belső egyensúlya, rossz döntések születhetnek, amelyek következménye az egyébként elkerülhető veszteség lesz. Az ilyen helyzetekben, akik csak magukban, emberi erőben bíznak, támasz nélkül maradnak. Te hogyan reagálsz a hasonló helyzetekben? Lefagysz, felelősséget hárító áldozattá válsz, esetleg hősként nekimész a legyőzhetetlen óriásnak, vagy összezavarodva a kapkodás káoszába zuhansz? Mózes példája ma is tanít: Istenéhez kiáltott, mert tudta, hogy Ura hatalmasabb minden létező földi konfliktusnál. Ezt a múltban már tapasztalta, ezért fordult újra Istenéhez: tudta, hogy helyt kell állnia, hiszen a múlt győzelmei emlékeztették arra mutatva, aki abban a helyzetben is megszabadíthatja. Ez egy új hitharc volt, amelyet a régi átélések megtámogattak, de a győzelemnek abban a harcban újra meg kellett születnie, s így Isten még hatalmasabbá vált előtte. Lehet, hogy rajtad is a kapkodás zavartsága lett úrrá? Állj most meg, maradj veszteg, fordulj Istenhez imádságban, várd meg, amíg szól, és megmutatja, mi legyen a következő lépés! Amíg te megállsz, Ő nem tétlenkedik, hanem készíti neked a szabadulás útját, amely a békesség, a hit és a győzelem útja lehet számodra. (Kiss János írása)
Ovis délután
