Talentum Baptista Általános Iskola

Küldetésnyilatkozat

„A bölcs tanítás az élet forrása.” (Péld 13,14)

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Iskolánk célja, hogy tanulóink a lehető legjobb alapokat kapják egy boldog, kiteljesedett, sikeres jövőhöz.

Intézményünk baptista gyülekezeti fenntartású, így keresztény értékekre és gondolkodásra épül. Ebből következik, hogy a Teremtő és a teremtmény tisztelete, a gyermekszeretet alapozza meg a színvonalas nevelési-oktatási munkát, valamint a tanulók személyiségének optimális fejlesztését.

Az intézményben dolgozó pedagógusok, segítő dolgozók elfogadják az iskola Alapító okiratában és küldetésnyilatkozatában megfogalmazott, a Szentírás tanítására alapuló erkölcsi értékeket, valamint azt az alapvető célkitűzést, hogy a bibliai értékrend képviselete az iskola elsődleges küldetése.

A Magyarországi Baptista Egyház a társadalom felé nyitott, bibliai értékeket közvetítő, családközpontú közösség, mely a hitvalló felnőtt-keresztséget gyakorló protestáns felekezet. Az egyén döntésére, szabad akaratának tiszteletben tartására épít. Ezt az iskola életében – mind a gyerekek, mind a szülők felé – érvényesítjük, azaz nem feltétele az intézményhez való csatlakozásnak a gyülekezeti tagság. 

Keresztény szemléletű nevelésünk feladata, hogy a személyiség sokoldalú, harmonikus fejlesztése által gyermekeink önálló, felelősségteljes cselekvésre, őszinteségre, szabadságra törekvő, saját magukra a mértékletesség, másokra a türelem keresztyéni erényeit alkalmazó, helyes erkölcsi érzékkel rendelkező, problémamegoldó személyiséggé váljanak. 

Hisszük, hogy a szeretet, az elfogadás a leghatékonyabb pedagógiai módszer.

Támogatjuk, hogy a gyerekek Isten szeretetét megismerhessék, hogy rátaláljanak az útra, az evangéliumi hitre, mely egyedül az Úr Jézus Krisztuson keresztül vezet Istenhez.

Intézményünk – a Pedagógiai programjában is megfogalmazott keretek között – segíti, támogatja a különböző tanulási, nevelési, beilleszkedési problémával küzdő, illetve a hátrányos helyzetű tanulókat mind a beilleszkedésben, mind a felzárkóztatásban. Ezen kívül segítjük tanítványaink tehetség-kibontakoztatását is. Küldetése, hogy az intézmény több legyen, mint iskola: olyan hely, ahol a tanuló teljes körű támogatást kap személyisége és képességei kibontakoztatásához.

Küldetésünk a ránk bízott gyermekek fejlődésének minél teljesebb körű elősegítése.

Küldetésünk személyes életpéldánkkal mintát adni.

Törekvésünk, hogy a baptista iskola olyan irányító testülettel, igazgatóval, pedagógusi karral és munkatársi gárdával rendelkezzen, akik a Biblia alapelveinek megfelelő nézőpontot alkalmaznak a tanítás és az intézmény vezetése során.

Küldetésünk a gyermekek képességeinek kibontakoztatása. Minden tanulási tapasztalat célja, hogy hozzásegítse a gyermekeket Istentől kapott képességeik teljes kibontakoztatásához.

A tanítás a következőkre összpontosít:

  • A gyermek számára megfelelő tevékenységek és szolgáltatások biztosítása
  • A gyermek ráébresztése a társadalommal való kapcsolatára és az iránta való     felelősségére
  • Minden tantervbe, nevelési programba tartozó és ahhoz kapcsolódó iskolai tevékenység segítse a gyermekek intellektuális, lelki, társadalmi, érzelmi és fizikai fejlődését.
  • Felkészítés a szolgálatra.

 

Küldetésünk működés szempontjából hitelesnek lenni.

Törekvésünk, hogy az iskola mindennapos működési gyakorlata az integritás (feddhetetlenség, tisztesség, becsület), hatékonyság és számon kérhetőség következetes mintaképe legyen.

A bibliai értékek következetes alkalmazása, ahol az oktatási intézmény:

  • Példamutató igényességet mutat az intézmény Működési Szabályzatának fejlesztésében, annak számon kérhetősége terén, valamint az iskolavezetés működésében.
  • Az emberi erőforrásokat etikusan és igazságosan kezeli.
  • A pénzügyeket feddhetetlenül és nyíltan kezeli, ill. ellenőrzi.
  • A kormánnyal és a hatóságokkal egyenes és krisztusi kapcsolatot tart fenn.
  • Etikus, világos és nyílt fejlesztési stratégiákat dolgoz ki.
  • Igazságos és következetes irányítási rendszert alkalmaz.
  • A személyiségi jogok maximális tiszteletben tartása, az adatok megfelelő kezelése jellemzi.
  • A szülői és a munkatársi kapcsolatok terén őszinteséget, nyíltságot és igazságosságot képvisel.

 

Debrecen, 2025. 09. 01.

Szalay-Rácz Edina
igazgató