Azok a fiatalok, akiket gyakran megdicsérnek a szüleik és a körülöttük lévő felnőttek, sokkal magabiztosabbak, jobb az önértékelésük.
Sokkal hamarabb indulnak meg a jó és pozitív dolgok irányába, mert támogatva és biztatva érzik magukat. Nagyon egyszerű elsajátítani, hogyan kell jól megdicsérni egy tinit, addig kell gyakorolni, amíg be nem rögzül, és természetessé nem válik.

Íme, néhány tipp, hogyan kezdjen neki


1. Érdemes odafigyelni a tini elfoglaltságaira, hogy miket és hogyan szeret csinálni. A jó dolgokért érdemes dicséretet adni.
2. Őszintének kell lenni, nem szabad üres dicséretet osztogatni, mert a gyerek úgyis észreveszi, ha félvállról vagy nem szívből jövő a dicséret.
3. Úgy kell dicsérni, hogy közben meg is kell magyarázni, hogy miért kapott dicséretet, mi az, ami tetszett a szülőnek, hogyan értékeli azt.
4. Az is dicséret, ha valami jót csinált a gyerek, akkor viszonzásképpen lehet könnyíteni a napi feladatain vagy elengedni a barátokkal szórakozni.
5. Nem árt, ha mások is tudnak arról, hogy milyen okos és ügyes a gyerek, a mások előtti dicséret duplán számít a tininek, mert akkor érzi, hogy szülei büszkék rá, de nem szabad túlzásba vinni, mert akár kínos is lehet a gyerek számára.
6. Nem szabad a „de” kötőszót használni dicséret közben, mert akkor odalesz az egész és utána már hiteltelen lesz a dolog a gyerek szemében.
7. Ha gyakrabban kell fegyelmezni a gyereket, akkor annak ellensúlyozásaképp keresni kell olyan dolgokat, amiért dicsérni lehet, így egyensúlyba marad a nevelés és a gyerek is kezelhetőbb lesz.
8. A gyerek kinézetét, öltözködését nem szabad túl gyakran dicsérni, mert rossz hatást vált ki a gyereknél, ráadásul ebben a korban igen sokat foglalkoztatja őket a külsejük és mindenki mástól szívesebben látják a pozitív visszajelzést, mint a szüleiktől.

1%

1szazalekTegyünk közösen az iskoláért!
 
Ajánlja fel adója 1%-át, amellyel ön is hozzájárul iskolánk fejlesztéséhez!
Öt Talentum Közhasznú Alapítvány: 19122737-1-09
Magyarországi Baptista Egyház 0286
 
Köszönjük.
Az iskola kisdiákjai és tanítói

 

Támogatás

kpmsft-Education8Kérjük, támogassa iskolánkat az alábbi számlaszámon!

Kedvezményezett: Debreceni Baptista Gyülekezet 

Számlaszám: OTP 11738008-20877620
Közlemény: Talentum Baptista Általános Iskola